udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 33 találat lapozás: 1-30 | 31-33

Névmutató: Fábián András

2001. április 28.

Ápr. 27-én Kolozsváron, a Szentegyház utca 6 szám alatti, a római katolikus egyház tulajdonában levő ingatlan udvarán ünnepség keretében szentelték fel Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és mintegy háromszáz meghívott jelenlétében a Szent Mihály egyházközség Nőszövetségének illetve a Filantróp Orvosi Szeretetszolgálat és Caritas szeretetszolgálatainak székhelyeit. Dr. Fábián András főorvos és Muzsi Jolán igazgató a Filantróp, illetve Caritas szeretetszolgálatok tevékenységeinek fontosságát taglalták. A felszólalók sorát Jakubinyi György gyulafehérvári érsek zárta. /Római katolikus intézményeket szenteltek fel Kolozsváron "Nőszövetség, Caritas, Filantróp - Szent Mihály egyháza rátok figyel!" = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 28./

2001. szeptember 24.

Idén első alkalommal indít posztliceális szakmai képzőtanfolyamokat Kolozsváron a Báthory István Elméleti Líceum. Káptalan Erna aligazgató és Páll Gyöngyvér közgazdásztanár szerint a hároméves általános orvosi asszisztens (15 hellyel), a kétéves asszisztens menedzseri (25 hellyel), valamint a kétéves könyvelői kurzusok (25 hellyel, utóbbi kettő Phare-program alapján) bárkinek megfelelnek, akik szakemberként keresik helyüket a világban. A nővérképzést szakorvosok tartják. Dr. Fábián András főorvos, az orvosi asszisztensképző tanfolyam vezetője közölte: Ez az asszisztensképző lényegében főiskolának felel meg. /Ö. I. B. [Ördög I. Béla]: Posztliceális szakmai képzés a Báthory-líceumban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./

2003. április 30.

Ötödik évfolyamánál tart a Szászrégen és Vidéke. 1999 márciusában jelent meg először , az idei áprilisi száma a félszázadik a sorrendben. A lap állandó rovatai között - oktatás-nevelés, történelmi-nemzeti tudat, településeink, hitvilág, kultúra, alkotóműhely, közéleti visszapillantó - a nyelvművelésnek szentelt is megtalálható. A hétszáz példányban nyomtatott folyóirat a Felső-Maros mente 13 településére jut el, a terjesztés feladatát elsősorban az egyházak vállalják. A lap kiadója a Kolping Családi Társulás, helyi elnökének, Madaras Péternek köszönhetően az interneten is olvasható. A főszerkesztői teendőket ellátó Csernátoni József nyugdíjas tanár, újságíró, valamint a szerkesztőbizottság tagjai: Bartha József, Darvas Ignác, Fábián András, dr. Horváth Erzsébet és Pakó Benedek plébános mindannyian önkéntesen végzik munkájukat. /Lapszemle. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 30./

2003. november 24.

Szászrégenben nov. 22-én Ki mit tud Kemény Jánosról? címmel irodalmi vetélkedő zajlott általános iskolások számára, a helybéli Kemény János Művelődési Társaság szervezésében. A zsűri egyik tagja Adamovits Sándor, a marosvásárhelyi Helikon-Kemény János Alapítvány elnöke volt. /Fábián András: Kemény-vetélkedő Szászrégenben. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 24./

2003. december 14.

Bárki fordulhat a Kolozsváron működő Filantrop Humanitárius Alapítványhoz, felekezeti hovatartozástól, nemzetiségtől függetlenül, tájékoztatott dr. Fábián András vezető főorvos. Általános orvosi vizsgálatokat végeznek, és a lehetőségekhez mérten gyógyszert adnak a betegeknek. Egy dán humanitárius alapítvány segíti őket, biztosít számukra gyógyászati segédeszközöket: mankókat, járókereteket, tolókocsikat is. Az alapítványnál hat orvos, két gyógyszerésznő, egy pszichológus és két asszisztens dolgozik. Minden munkatárs díjmentesen végzi feladatát. Az alapítvány keretén belül működik a Segítő Jobb nevű nemzetközi alapítvány is, amely segít abban, hogy indokolt esetben a beteget magyarországi kezelésre küldhetik. A Segítő Jobb székhelye Magyarországon van azonban mind kevesebb és kevesebb pénzzel rendelkeznek. A kolozsvári alapítvány keretén belül működik az Asztmaklub. A Filantrop Humanitárius Alapítvány körülbelül 10 évvel ezelőtt szerveződött, értelmi szerzője Czirják Árpád érseki helynök volt, ő bocsátotta rendelkezésükre a Szentegyház utca 6. szám alatti helyiségeket. Az alapítvány megszervezésében fontos szerepe volt dr. Molnár Géza főorvosnak is. /Antal Ildikó: A segítő kezet nyújtó Filantrop. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 14./

2004. március 17.

A Szászrégen és Vidéke ötödik esztendeje jelenik meg folyamatosan. Alcíme: Kultúra, egyház, közélet. Kiadja a szászrégeni Kolping Családi Társulás, főszerkesztő Fábián András Gy.) /b. d.: Ötéves vagyok! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./

2004. július 26.

Az elmúlt hét végén harmadízben rendezték meg a Szászrégeni Napokat. A rendezvényt Nagy András polgármester nyitotta meg. Román és magyar nyelven köszöntötte a jelenlevőket. Több együttes is fellépett. /Fábián András Gy.: Szászrégeni Napok. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 26./

2004. augusztus 3.

Júl. 31-én Marosvécsen népes tömeg kísérte utolsó útjára Varró János /Marosvécs, 1927 – Kecskemét, 2004/ író hamvait. Végakaratának megfelelően hazahozták Kecskemétről hamvait szülőfalujába. Eljött Kerényi György, a Kecskemét-Marosvásárhely Baráti Kör elnöke is. Székely József nyugalmazott református lelkipásztor emlékeztetett: Varró János a magyar irodalmat, a magyarságot, Erdélyt szolgálta. A hat éves kommunista börtön sem törte meg hitét, akaratát. 1988-tól a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola tanáraként tíz éven át tanította a leendő magyar tanítókat, köztük számos erdélyi diákot. A magyar köztársasági elnöktől 56-os Emlékérmet, Kecskemét város önkormányzatától pedig Kecskemét Felsőoktatásáért kitüntetést kapott. /Fábián András: Varró János "hazatért" Marosvécsre. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 3./

2005. május 17.

Május 14-én Szászrégenben, a református templomban tartották a lassan hagyománnyá váló Zengjen hálaének kórustalálkozót. Demeter József református lelkész és Gagyi Béla karnagy tizennegyedik alkalommal szervezte meg ezt a nagyszabású rendezvényt. Összesen 13 kórus jelent meg. A rendezvény – a Pápai Lajos által vezetett szászrégeni fúvószenekar akkordjai kíséretében – felvonulással kezdődött. /Fábián András Gy.: Zengjen hálaének kórustalálkozó Szászrégenben. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 17./

2005. október 13.

Kolozsváron a jezsuiták Manréza Lelkigyakorlatos Központjában tartotta összejövetelét a Romániai Katolikus Orvosok Szövetsége. A rangos rendezvény fő védnöke dr. Florentin Crihalmeanu Kolozsvár-szamosújvári görög katolikus megyéspüspök, társszervezője pedig a püspökség „Családért és Életért” szakosztálya volt. Előadások hangzottak el az orvosetika dogmatikai és gyógyászati vonatkozásai a II. Vatikáni Zsinat tanításában, az egészségügyet érő kihívások napjainkban, családtervezés stb. témakörben. Kolozsvári magyar orvosok részéről jelen volt dr. Fábián András tüdőgyógyász főorvos, a Filantrop Humanitárius Alapítvány ügyvezető igazgatója. /Fodor György: Katolikus orvosok országos összejövetele. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./

2005. december 21.

Tordán a Petőfi Társaság által szervezett népfőiskolának gazdag volt a programja. Egészségügy, történelem, művelődés, kultúra egyaránt szerepelt az előadásokon. Dr. Fábián András kolozsvári főorvos a krónikus bronchitisről, Csomafáy Ferenc a média világáról beszélt. Író-olvasó találkozón a Művelődés főszerkesztőjét, Szabó Zsoltot, Csetri Elek történészt és Kovácsné József Magdát látták vendégül, akik frissen megjelent könyveikről szóltak. Csetri Elek Erdélyi fejedelmek a francia forradalom és a napóleoni idők háborúiban (1792–1815) című könyvéről számolt be. Előadástéma volt Torda helytörténete is, illetve szó esett a Tordán megjelenő Aranyosvidék című hetilap 1906-os évfolyamáról is. /Ladányi Emese Kinga: Gazdag program a tordai népfőiskolán. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./

2006. április 21.

A Szászrégen és Vidéke csaknem teljes szerkesztőgárdája látogatott el bemutatkozni Marosvásárhelyre, a Súrlott Grádics irodalmi körre. A Teleki-palotában a Kis lap áll a nagy Duma mentében címmel tartott találkozón Fábián András főszerkesztő elmondta, a többi vidéki laphoz hasonlóan a Szászrégen és Vidéke is folyamatosan anyagi gondokkal küzd. Ennek ellenére 1999 óta sikerül havonta kiadni a húszoldalas lapot, s ez jobbára az „önkéntes lapkészítők” kitartásának köszönhető. Tanárok, gazdasági szakemberek, művészek, lelkészek írják-szerkesztik a Szászrégent. Szászrégennek ugyanis már a XIX. század utolsó évtizedeiben volt saját lapja Havasalja címmel – mutatott rá a főszerkesztő. /Bakó Zoltán: Kis lap áll a nagy Duma mentében. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./

2007. május 29.

Május 25-én a Szászrégeni Művelődési Ház és a Humana Regun Egyesület harmadik alkalommal rendezte meg a Vitéz László műkedvelő marosmenti bábostalálkozót. A rendezvény műsorvezetője, Kozsik József színművész hamar feloldotta a kis előadók feszültségét. Négy bábos társulat (tagjaik 9-11 éves gyerekek) tett eleget a szervezők meghívásának. Menyei Ildikó, a Humana Regun Egyesület elnöke reményét fejezte ki, hogy jövőre növelni tudják majd a részt vevő csoportok számát. /Fábián András Gy. : Bábostalálkozó. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 29./

2007. június 5.

Június elsején a Humana Regun Egyesület, az RMDSZ szászrégeni szervezete történelmi vetélkedőt szervezet. A Historia Nostra történelmi vetélkedősorozat két évvel ezelőtt indult útnak szászrégeni magyar történelemtanárok kezdeményezésére. Ebben az esztendőben a vetélkedő témája az Árpád-házi királyok kora volt. A rendezvény célja nemzeti történelmünk eseményeinek és személyiségeinek megismertetése a gyermekekkel. /Fábián András Gy. : Történelmi vetélkedő Szászrégenben. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 5./

2008. február 14.

Egyre több magyar civil szervezet alakul Szászrégenben. A rendezvényszervezést, a hagyományőrzést szolgálja a nemrégiben alapított Humana Regun Egyesület. Menyei Ildikó és Fábián András alapító tagok elmondták, Szászrégenben az 1800-as évektől létezik műkedvelő színjátszás, ami nemrég rangot is kapott, az amatőr társulat népszínházzá alakult. A népszínház örökké anyagi gondokkal küszködött. Civil szervezetként pályázhatnak, ezért alakult meg egyesületük 2006. szeptember 30-án. Nemcsak a színháznak, hanem a tánccsoportnak és a bábcsoportnak is pályáznak, illetve bármilyen magyar rendezvény számára igyekeznek megteremteni az anyagi hátteret: irodalmi, történelmi vetélkedők, könyvbemutatók, környezetvédelmi rendezvények, kiállítások, irodalmi körök részére is. Eddigi eredményeik: újra megszervezik a március 15-i, illetve október 6-i megemlékezést. Ismét pályáznak a Hagyományőrző rügyecskék népdalvetélkedő, illetve a 4. Vitéz László Maros menti bábostalálkozó megszervezése érdekében. Megszervezték a Historia Nostra történelmi vetélkedőt hatodik-hetedik osztályosok számára, tavaly Árpád-házi királyok témában, idén az Anjouk következnek. Támogatták a népszínház gyergyói fesztiválszereplését és megszervezték Vajda György fotókiállítását. Irodalmi kör keretében beszélgettek Skultéty Csabával és Agyagási Leventével. Decemberben megszervezték a szászrégeni volt és jelenlegi színjátszók találkozóját. Segítik Bíró Donát Szászrégen és vidéke – településtörténeti adalékok című könyvének megjelentetését. Idén várostörténeti vetélkedő is lesz, hiszen 780 évvel ezelőtt említették írásban a várost először. Decemberben magyar országos műkedvelő színjátszó találkozó várható. /Nagy Botond: Értékmentők a kisvárosban. Humana Regun Egyesület. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 14./

2008. április 22.

Öt próbán mérte össze tudását, tehetségét az az ötven VI-VII. osztályos diák, akik április 11-én részt vettek Az Anjouk és Zsigmond kora történelmi vetélkedőn. A szászrégeni magyar történelemtanárok és a helyi Humana Regun Egyesület által meghirdetett versenyre tíz csapat nevezett be. László Márton, a Teleki Téka történésze, levéltárosa állt a zsűri élén. A Historia nostra történelmi vetélkedő támogatói között volt a Communitas Alapítvány, a szászrégeni Humana Regun Egyesület, meg a Szászrégen és Vidéke című lap. /Fábián András Gy. : Historia nostra – történelmi vetélkedő Szászrégenben. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 22./

2008. június 6.

Marosszentgyörgyön a plébánia épületében találkoztak a helyi kiadványok szerkesztői. „Lapos találkozó” – hirdette a krétaporos felirat. A kiadványok nevei: Mária és Márta, Küldetésben, Szászrégen és Vidéke, Tűzhely, Harangszó, Anonymus, Új Kezdet. Mindegyik, havonta vagy negyedévente nyomdafestéket látó kislap egyedi a maga nemében. A kommunista rendszerben egyetlen újságcikk sem jelenhetett meg büntetlenül a „bun de tipar,” azaz „nyomtatható” megjegyzés nélkül, idézte fel múltat Nagy Pál író, a romániai magyar újságírás doyenje. Koppándi Sándor cenzor éber volt. Bámulatra méltó, hogy az anyagi gondok ellenére micsoda művészi színvonalú kiadványok születnek nap mint nap. Minden betű, nyomtatott szöveg, amely anyanyelvünkön jelenik meg, a megmaradásunkat szolgálja. Az írott sajtó jövője nagymértékben a vidéki lapokon múlik- ezzel a következtetéssel zárult a találkozón részt vevő kislapok munkatársainak eszmecseréje. Borsos Melinda, a Mária és Márta Magazin főszerkesztője elmondta, egyházi lapról van szó. Fábián András, a Szászrégen és Vidéke főszerkesztője hiánypótlónak nevezte a kiadványt. Lehetőséget adnak a fiataloknak arra, hogy írjanak magukról, gondjaikról. Székely Szilárd, az Anonymus iskolai lap szerkesztőségi koordinátora közölte, a lap összefogja azt a négy osztályt, amelyekről írnak benne, hírt ad arról, hogy mit is jelent a katolikus osztály a Bolyai Farkas Líceumban. /Nagy Székely Ildikó: Kislapok „légyottja”. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 6./ A Súrlott Grádics irodalmi kör és a marosszentgyörgyi Harangszó című lap első alkalommal szervezte meg a kis lapok találkozóját. A beszélgetésen kiderült, a regionális és időszakos kiadványok nagy többsége anyagi gondokkal küszködik. A találkozóra eljött a Szászrégen és Vidéke, a Bolyai Farkas Líceum katolikus osztálya által nemrég indított Anonymus, a Vártemplom által kiadott Új Kezdet, a Marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Belvárosi Plébánia Küldetésben című lapja, valamint a Marosi Református Nőszövetség, majd a Pro Missio Alapítvány által kiadott Mária és Márta nőszövetségi magazin. A jelenlevőket Bölöni Domokos és Nagy Miklós Kund, a Népújság munkatársai, a rendezvény szervezői köszöntötték, majd Nagy Pál szerkesztő beszélt a cenzúráról, a kommunizmus idején tapasztalt nehézségekről. A Mária és Márta főszerkesztője, Borsos Melinda elmondta, hogy a nőszövetségi magazin ezer példányban jelenik meg, s folyamatosan fejlődik. A megjelentetési gondok kiküszöbölése érdekében szerkesztői létrehozták a Pro Missio Egyesületet, így pályázni is tudnak a megjelentetési kiadásokra. A találkozóról sajnálatos módon lemaradtak a Dicsőszentmárton és környéke és a Kis-Küküllő menti kiadványok. /Simon Virág: Ki tartozik a kis lapok nagy családjába? = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 6./

2008. június 17.

Június 6-án a szászrégeni művelődési ház és a Humana Regun Egyesület negyedik alkalommal rendezte meg a Vitéz László műkedvelő Maros menti bábostalálkozót. Öt bábos társulat (9-12 éves gyerekek) tett eleget a szervezők meghívásának. Tamás Ibolya elmondta: a rendezvény nem csak létszámban – a tavaly 50 gyerek vett részt, ebben az esztendőben 78-an voltak –, hanem színvonalban is emelkedett. /Fábián András Gy. : Maros menti bábostalálkozó. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 17./

2009. szeptember 1.

Hosszú per után újabb ingatlan birtokába juthat a szászrégeni magyar közösség. Nemrég sikerült az RMDSZ központban levő székházát megvásárolni, hamarosan a Kemény János Művelődési Egyesület átveheti a szászrégeni Magyar Kisiparosok Egyesületének volt székházát, amelyet 1948-ban önkényesen államosítottak. A Magyar Kisiparosok Egyesülete még életben levő két volt tagjának, Fábián Andrásnak és Jenei Árpádnak köszönhetően sikerült előkeríteniük azt a dokumentumot, amely igazolta, hogy az épületet valóban kisajátították. Ugyanakkor az is igazolást nyert, hogy a kisiparosok egyesületének megszüntetése után a szászrégeni olvasókörhöz került az ingatlan. A rendszerváltást követően létrejött Kemény János Művelődési Egyesületnek pedig sikerült azt is bizonyítania, hogy az olvasókör jogutódja. Remélhetőleg a bizottság kedvezően dönt, és akkor az ingatlan a Kemény János Művelődési Egyesületé lesz. /Visszakaphatja székházát a Magyar Kisiparosok Egyesülete. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 1./

2009. december 16.

A Székelyvajai Fúvószenekar Egyesület az idén második alkalommal szervezte a tehetséges fiatalok taníttatását. A községből 14 fiatal érdeklődik a fúvószene iránt, mondta el Fábián András szakirányító. A Székelyvajai Fúvószenekar Egyesület célkitűzése közé tartozik a fúvószene megszerettetése a fiatalabb korosztállyal. /b. d. : Karácsonyi koncertre készülve. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 16./


lapozás: 1-30 | 31-33




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék